Utazás kép fő

ADVENT A TÉLI BALATONNÁL 

BALATONFÜRED-SIÓFOK

Időpont: 2023. december 16.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 7.45 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)

Indulás: 8.00 órakor

Program

Először Alsóörsön állunk meg, ahol a Somlyó-hegy kilátójából csodálhatjuk meg a panorámát. A kilátót egy erdei úton, kb. 15-20 perc enyhén emelkedő sétával lehet elérni. Balatonfüreden egy forralt borral a kezünkben indulunk a város felfedezésére. Sétánk érinti a legszebb részeket, látnivalókat. Látjuk a Gyógy-teret, hisz a legrégibb időktől fogva ez Balatonfüred központja. Itt található a Kossuth Lajos ivócsarnok, a híres füredi szívkórház. A tér északi részén a szanatórium egykori kultúrterme és ebédlője áll, melynek helyén emelték 1831-ben az első kőszínházat. Itt található a Balaton egyik legszebb sétánya. A parkban több emlékmű is áll, köztük a nagy hindu költő, Rabindranath Tagore mellszobra. Az 1840-es években épült klasszicista stílusú Kerek templom Füred egyik jelképévé vált. A tartalmas séta után Jókai egykori villáját nézzük meg. az országban szinte egyedülálló író-ház enteriőr típusú kiállítással várja látogatóit, felidézve a szellemi miliőt, bepillantást engedve a család füredi mindennapjaiba. Innen Siófokra utazunk, ahol először Kálmán Imre szülőházában nyílt kiállítást nézzük meg. A múzeum állandó kiállítása a szülőház földszinti részén sok értékes tárgyat mutat be a művész hagyatékából, köztük a zongoráját is. A kiállítótermekben a világhírű operettekből hallhatunk részleteket a látogatás közben. Végül részt veszünk az adventi vásár forgatagában, mely idén a Téli Varázs Siófokon elnevezést kapta. Fahéj, forralt bor és karácsonyi sütemények édeskés aromája tölti be a Víztorony körüli közösségi teret. Kapható lesz többek között sült gesztenye, hurka-kolbász, bejgli és a karácsony kötelező eleme is, a kürtőskalács. 

Hazaérkezés 19 óra körül. Belépők: kb. 6000,- Ft/fő

Részvételi díj: 15.990,- Ft/fő 

Akciós ár: 11.990,- Ft/fő

Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő

A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!

undefined ikon
ADVENT A TÉLI BALATONNÁL
BALATONFÜRED-SIÓFOK 1ADVENT A TÉLI BALATONNÁL
BALATONFÜRED-SIÓFOK 2ADVENT A TÉLI BALATONNÁL
BALATONFÜRED-SIÓFOK 3
Megosztás
Tweet

Jegyfoglalás

Felár megfizetés vállalása mellett lehetőség nyílik, hogy a kiválaszthassa melyik ülőhelyen szeretnének utazni
(Az együtt utazókat és egy felszállási helyen felszállókat természetesen egymás melletti vagy mögötti ülőhelyekre ültetjük.)

A visszaigazolásokat 1 munkanapon belül a megadott email címre küldjük el.

Utazás ára
(felárak nélkül):

11 990 Ft

🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. A weblap további böngészésével elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.