Debreceni kalandozás

Időpont: 2021. augusztus 28.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 6.30 órától a Blaha Lujza tér, Corvin áruház előtti parkolóból

Indulás: 7.00 órakor

Program

Indulás reggel 7 órakor a Blaha Lujza téri parkolóból. Debrecenbe érkezve a következő közös programokat kínáljuk. Megismerkedünk a város legismertebb épületével, a Magyarországi Református Egyház jelképével, a Református Nagytemplommal. Az ország legnagyobb református temploma, ezen kívül a legnagyobb protestáns templom is az országban. A Magyarországi Református Egyház jelképe, miatta nevezik Debrecent gyakran „kálvinista Rómának”. Felkeressük a nagy múltú Református Kollégium Múzeumát, a páratlan műemlék könyvtárral, illetve a Déri Múzeumot, mely régészeti gyűjteménnyel, japán tárgyak, fegyverek bemutatójával, képzőművészeti kincsekkel várja a látogatókat. A látogatás fénypontja természetesen a Munkácsy trilógia megtekintése. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét. A megváltott belépővel további kiállítóhelyek megtekintésére is lehetőség nyílik. Így a Debreceni Irodalom házát, és a Medgyessy Ferenc emlékkiállítást is meg tudjuk nézni. Az építmény legkorábbi része a 18. század közepén létesült, zárdaboltozatos szobákkal és árkádsorral. Az épületben 1982- ben nyílt meg az első állandó kiállítás Medgyessy Ferenc hagyatékából. A nap hátralevő részében, szabadidő keretében további sétákra lesz lehetőség, illetve kilátogatunk a Nagyerdőbe, ahol a park legújabb látványosságával, a Víztoronnyal is lehetőség lesz megismerkedni. Az 1913- ban épült, ma is működő Víztorony műemlék épületének 34 méter magas kilátójából nemcsak a környékre nyílik kilátás, hanem időszaki kiállítások, valamint hangulatos kávézó és fröccsbár mellett is lehet múlatni az időt.17:30 órakor indulás Budapestre. Belépő: kb. 5.000,- Ft.

Ha valaki szeretné a napját fürdőzéssel tölteni arra is lehetőség nyílik a Nagyerdő fürdőiben. Az oda és visszajutást autóbuszunkkal megoldjuk.

Részvételi díj: 10.990,- Ft/fő 

Akciós ár: 9.590,- Ft/fő

Fix ülőhely: 1.000,- Ft/fő

A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!

Utazás kép 1Utazás kép 2Utazás kép 3

Jegyfoglalás

Még 16 hely foglalható!

Felár megfizetés vállalása mellett lehetőség nyílik, hogy a kiválaszthassa melyik ülőhelyen szeretnének utazni
(Az együtt utazókat és egy felszállási helyen felszállókat természetesen egymás melletti vagy mögötti ülőhelyekre ültetjük.)

A visszaigazolásokat 24 órán belül a megadott emailcímre küldjük el (hétvégén a következő munkanap).

Utazás ára
(felárak nélkül):

9 590 Ft

🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. A weblap további böngészésével elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.