Utazás kép fő

Sümeg – Csempeszkopács - Kámoni arborétum

Időpont: 2022. március 20.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 7.00 órától a Népliget Hell Miksa sétány (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)

Indulás: 7.30 órakor

Program

Indulás 7 órakor a Népligetből. Első megállónk Sümeg. A várhegy lábánál áll a barokk püspöki palota, mely ismét régi szépségében várja látogatóit. Az épületben látható interaktív kiállítás egy 18. századi történetet jár körül. Padányi Biró Márton püspök életén keresztül, mivel életrajza sokrétűen beszél arról a barokk világképről, amely a mai ember számára már nehezen elképzelhető. A palotában 18. századi rokokó, 19. századi klasszicista és 20. századi neobarokk fal- és mennyezetfestések is láthatók, a restaurált püspöki enteriőrök bepillantást nyújtanak a veszprémi püspökök soha nem látott szépségű rezidenciájába.

Következő megállónk Csempeszkopács. A település két látnivalójával ismerkedünk meg. Az egykori Balogh – kis-kastélyban, mely a 16. századból származik ma egy kiállítás tekinthető meg, mely a környék néprajzát, természettudományát mutatja be, ezen kívül szép egyház-művészeti tárgyakat is láthatunk, és itt kapott helyet Károly Antal Ybl-díjas építőművész Csempeszkopács szülöttének emlékszobája.

Innen Szombathelyre utazunk, ahol a mai napon elsősorban a város híres arborétumát keressük fel. Magyarország legnagyobb fás szárú gyűjteményében annyi örökzöld kapott helyet, hogy még a rideg téli hónapok alatt is rengeteg szépséget tartogat. Viszont ebben az időszakban különleges élmény vár az idelátogatókra. Ugyanis ekkor virágzanak a tavasz egyik első hírnökei a tőzike, és a krókusz, melyek több mint két-hektárnyi területen nyílnak. Programunk befejeztével indulunk haza. Visszaérkezés Budapestre 20- 21 óra körül.

Belépő: kb. 2.600,- Ft/fő.


Részvételi díj: 13.990,- Ft/fő 

Akciós ár: 9.190,- Ft/fő

Fix ülőhely: 1.000,- Ft/fő

A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!

hu ikon
Sümeg – Csempeszkopács - Kámoni arborétum 1Sümeg – Csempeszkopács - Kámoni arborétum 2Sümeg – Csempeszkopács - Kámoni arborétum 3
Megosztás
Tweet

Jegyfoglalás

Felár megfizetés vállalása mellett lehetőség nyílik, hogy a kiválaszthassa melyik ülőhelyen szeretnének utazni
(Az együtt utazókat és egy felszállási helyen felszállókat természetesen egymás melletti vagy mögötti ülőhelyekre ültetjük.)

A visszaigazolásokat 24 órán belül a megadott emailcímre küldjük el (hétvégén a következő munkanap).

Utazás ára
(felárak nélkül):

9 190 Ft

🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. A weblap további böngészésével elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.