KOCSONYAFESZTIVÁL MISKOLCON EGY KIS LILLAFÜREDDEL

Időpont: 2022. február 13.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 6.30 órától a Népliget Hell Miksa sétány (Planetárium mellett)

Indulás: 7.00 órakor

„Pislog, mint miskolci kocsonyában a béka…” Jó néhányszor hallhattuk már e tréfás szólás-mondást, melynek ezúttal nyomába eredünk, hogy megfejtsük a titkát és részt vegyünk a nagysikerű városi ünnepségen, a hagyományos Kocsonyafesztiválon. A kocsonyákból készült művészi alkotások megtekintése és kóstolása mellett lehetőség nyílik arra, hogy megismerkedjünk a város legfontosabb emlékeivel, látnivalóival is.

Program

Első megállónk Lillafüred, országszerte híres hegyvidéki üdülőközpont a Hámori-tó partján. A hegyoldalon emelték a gyönyörű fekvésű Palotaszállót, amelyet Mátyás-korabeli vadászkastélyok mintájára építettek (az épületet csak kívülről tekintjük meg). Sétára várja a vendégeket a szálló függőkertje, melyből remek kilátás nyílik a környékre. Itt található a Szinva-patak látványos vízesése is, mely Magyarország legnagyobb függőleges esésű mesterséges vízesése húsz méteres magasságával.

Utunkat folytatjuk Miskolcra. Miskolc belvárosának legjelentősebb és egyben egyik leghosszabb útja mentén találhatóak a város legszebb, épületei, terei, látnivalói. Itt látható a Miskolci Nemzeti Színház, amely az első magyar kőszínház volt. Mellette a Gyarmathy Ferenc színművész kezdeményezésére megnyílt Színháztörténeti és Színészmúzeum. A múzeum a miskolci színjátszás két évszázados történetét, a színház múltját, művészeinek életpályáját dokumentálja és mutatja be Innen ellátogatunk Miskolc egy másik egyedülálló látványosságához, az ortodox templomhoz. Itt látható Közép-Európa legnagyobb ikonosztáza, amely 16 méter magas, és 87 jelenetet mutat be Jézus életéből. Ezenkívül egy az ország leggazdagabb ortodox egyházi gyűjteményével is megismerkedünk. Városnézés után részt veszünk a várva várt kocsonya fesztiválon. Egy különleges, egyedülálló fesztivál, ahol a kultúra és a gasztronómia, a hagyomány és a modernitás találkozik. Hazaindulás előtt felkeressük az Avas tetején található kilátót, ahonnan páratlan rálátás nyílik a kivilágított városra. Budapestre visszaérkezés 21 óra körül. Belépő: kb. 2.500,- Ft/fő

Részvételi díj: 11.990,- Ft/fő 

Akciós ár: 7.990,- Ft/fő

Fix ülőhely: 1.000,- Ft/fő

A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!

Utazás kép 1Utazás kép 2Utazás kép 3
Megosztás
Tweet

Jegyfoglalás

Felár megfizetés vállalása mellett lehetőség nyílik, hogy a kiválaszthassa melyik ülőhelyen szeretnének utazni
(Az együtt utazókat és egy felszállási helyen felszállókat természetesen egymás melletti vagy mögötti ülőhelyekre ültetjük.)

A visszaigazolásokat 24 órán belül a megadott emailcímre küldjük el (hétvégén a következő munkanap).

Utazás ára
(felárak nélkül):

7 990 Ft

🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. A weblap további böngészésével elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.