Utazás kép fő

MÁTRAI KALANDOK

Parádsasvár – Recsk - Bodony

Időpont: 2025. november 2. (vasárnap)

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 7.45 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)

Indulás: 8.00 órakor

Program

Első állomásunk a Recski Nemzeti Emlékpark. A magyar kommunista terror egyik legsötétebb múltú települése lett Recsk. Az 1950-es években itt működő kényszermunkatábor helyén Nemzeti Emlékparkot alakítottak ki azok emlékére, akik 3 évig itt raboskodtak.
Aki ide látogat, az körbejárhatja az egykori munkatábor területét, ahol tájékoztató táblák vezetnek végig.
Az emlékek alapján felépítettek egy barakkot is, melyben  kiállítás található, ahol a szörnyű múlt tárgyi emlékeit tekintjük meg.

Innen Parádsasvárra megyünk, ahol az Üvegmanufaktúra bemutatóján ismerkedünk az üvegfúvás több évszázados hagyományával. Parádsasvár a II. világháború utáni magyar öblösüveggyártás egyik legnagyobb fellegvára volt, de a Mátra északi oldalán megbújó parádi katlanban már a 13. század óta folyt több ponton is üveggyártás. A műhelyben dolgozó mesterek még a nagy parádsasvári üveggyárban szereztek 25-30 éves gyakorlatot. A bemutató után lehetőség lesz megnézni a Kristály Galériát, a több, mint háromszáz esztendős múltra visszatekintő üvegművességet bemutató, gyönyörű, gazdag tárlatot.

Végül Bodonyban, egy Élmény Majorban teszünk látogatást. A két palóc portából álló épület együttes sok látnivalót kínál. Különleges mandala gyűjteményben gyönyörködhetünk, van itt veterán mezőgazdasági gép- és motor kiállítás, melyeket egy majori séta során tudunk végig nézni, miközben számos állattal is találkozhatunk. Wallis juhok, Anglo-núbiai és törpe kecskék, malacok, tyúkok élnek a birtokon. Nem maradhat el a helyben készült jó minőségű pálinka kóstolás sem. Várható visszaérkezés Budapestre 19 óra körül.

Belépők: kb. 4.000,- Ft/fő.

Részvételi díj: 19.990,- Ft/fő 

Akciós ár: 13.990,- Ft/fő

Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő

   BBP és stornó biztosítás: 570,- Ft/fő

A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!

undefined ikon
MÁTRAI KALANDOK 1MÁTRAI KALANDOK 2MÁTRAI KALANDOK 3
Megosztás
Bejegyzés

Jegyfoglalás

🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az elfogadom gombra kattintva elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.