Időpont: 2027. március 13.
Utazás: autóbusszal
Találkozás: 6.15 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)
Indulás: 6.30 órakor
Lépjünk be az orchideák varázslatos világába Klosterneuburgban, ahol a pompás virágok különleges hangulattal várják a látogatókat! A lenyűgöző apátság történelmi falai között a kolostori pompa és a természet szépsége találkozik, majd Tulln bájos Duna-partja kínál kellemes kikapcsolódást. Egy hangulatos kirándulás, ahol a kultúra, a virágok és a Duna-parti életérzés harmonikusan fonódik össze. Tartson velünk, és fedezze fel Alsó-Ausztria két különleges arcát!
A Bécs közelében található Klosterneuburgi kolostor Ausztria egyik legimpozánsabb történelmi épületegyüttese. A több mint 900 éves múltra visszatekintő apátságot a legenda szerint III. Babenbergi Lipót őrgróf alapította, miután felesége, Ágnes fátylát – amelyet esküvőjük napján elfújt a szél – éppen ezen a helyen találták meg.
A kolostor lenyűgöző termei és műkincsei között olyan páratlan értékeket fedezhetünk fel, mint a világhírű Verduni oltár, miközben betekintést nyerhetünk a kolostor évszázados egyházi életébe is. A látogatás során VI. Károly császár pompás lakosztályait is megcsodálhatjuk, amelyek eredetileg a spanyol Escorial mintájára megálmodott hatalmas császári rezidencia részét képezték volna. Ezen a napon a virágok kedvelői is találnak csodálni valót. A természet lenyűgöző szín- és formavilága vár ránk a 15. Nemzetközi Orchideakiállításon, amelynek a történelmi Klosterneuburgi Apátság gyönyörű narancsháza ad otthont. Az idei kiállítás különleges tematikával, „In 80 Farben um die Welt” – „80 színben a világ körül” mottóval mutatja be az orchideák lenyűgöző sokféleségét. A virágok a nagy felfedezőutak hangulatát idézve Dél-Amerikától Ázsián át Afrikáig kalauzolják el a látogatókat. Az orchideák mellett különleges egzotikus növények, látványosan kialakított bemutatóterek és számos érdekesség várja a közönséget.
Délután Tullnba, a Duna partján fekvő hangulatos történelmi városkába látogatunk. A település gazdag múltja a magyar történelemhez is kapcsolódik: Mátyás király több alkalommal ostromolta Tullnt, majd végül bevette a város várát. A középkori múlt emlékeit napjainkban is felfedezhetjük, többek között a hajdani városfal fennmaradt részleteiben.
Városi sétánk során a Szent István-bazilika mellett is elhaladunk, amely a település egyik legjelentősebb műemléke. A háromhajós, eredetileg román stílusú templomot a 15. század végén gótikus stílusban építették át, később pedig barokk külsőt kapott. Amennyiben lehetőség lesz rá a bazilikába is betekintünk. A közelben álló középkori kápolna szintén a város figyelemre méltó látnivalói közé tartozik.
A város hangulatos utcáin és terein barangolva számos történelmi épületet fedezhetünk fel. Tulln kulturális örökségéhez Egon Schiele neve is szorosan kapcsolódik, aki a város híres szülötte. Sétánk során a festő emlékével is találkozunk, és kívülről megtekintjük a róla elnevezett múzeumot. Várható visszaérkezés Budapestre 21 óra körül.
Belépők: 30,- €/fő
FONTOS: A belépő ára tájékoztató jellegű, változhatnak! Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák, például adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoport bejelentés, transzfer, audio guide, behajtási engedélyek, helyi idegenforgalmi adó, előre nem látható költségek, egyéb díjak….stb.
FONTOS TÁJÉKOZTATÁS AZ ÚTI OKMÁNYOKRÓL:
Az utazáshoz szükséges, érvényes és megfelelő úti okmányok meglétéért az utas felel. Kérjük, indulás előtt minden esetben ellenőrizze az úti okmány érvényességét és az utazáshoz szükséges feltételeket. Amennyiben az utas nem rendelkezik a célországba történő belépéshez megfelelő vagy érvényes úti okmánnyal, és emiatt az utazás meghiúsul vagy az utas nem tud részt venni a programon, az ebből eredő következményekért és költségekért az utazási iroda nem vállal felelősséget.
Részvételi díj: 23.990,- Ft/fő
Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő
BBP + Stornó biztosítás: 990,- Ft/fő
A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!
Jegyfoglalás
🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az elfogadom gombra kattintva elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.