Időpont: 2024. november 10.
Utazás: autóbusszal
Találkozás: 7.45 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)
Indulás: 8.00 órakor
Márton napja fontos fordulópont volt a naptárakban: vidéken ekkor fejeződtek be a mezőgazdasági munkák, ezen a napon zárult le a gazdasági év. Szent Márton ünnepén libát illik enni és újborral szokás koccintani. Márton-napon kóstolták meg először az újbort, és vágták le a tömött libákat, hiszen ez volt a 40 napos karácsonyi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor kiadósan, jóízűeket lehetett enni, és mellette mulatozni. Úgy tartották a régiek, hogy minél többet isznak ilyenkor, annál több erőt és egészséget töltenek magukba. Márton-napon kötelező libás ételt fogyasztani, hiszen a mondás szerint, aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik!
Program
Elutazás reggel 8 órakor a Népligetből. A Márton napi lakoma előtt, kellemes fürdőzés vár ránk az ismert Kecskeméti fürdőben. A Kecskeméti Fürdő ötcsillagos minősítésű, 2 900 négyzetméter vízfelülettel és 17 medencével rendelkező fürdő. A komplexumban versenyuszoda, élményfürdő, szaunavilág, gyógymedencék, továbbá wellness és gyógyászati központ is várja a vendégeket. Az élményfürdő kültéri és beltéri medencéi, továbbá a 12 méteres magasságból induló zárt csúszdák egész évben népszerűek. A szauna világban szinte minden típusú szauna megtalálható. A gyógymedencék Hírös Gyógyvize alkalmas kopásos jellegű ízületi és gerincbetegségek kezelésére, izomfájdalmak és idült ideggyulladások enyhítésére, balesetek, sérülések, ortopédiai műtétek utókezelésére. Lehetőséget biztosítunk a belvárosban kiszállni azok részére, akik nem szeretnének fürdeni, és ott eltölthetik a rendelkezésre álló időt egyénileg.
Innen már a Tamás tanya következik, ami egy 37 épületből álló tanyakomplexum. Itt fogjuk elfogyasztani a Márton napi lakománkat.
Várható visszaérkezés Budapestre 20 óra körül.
Fürdő belépő:
3.700, - Ft/fő, nyugdíjas 3.100, - Ft/fő.
Szaunával: 5.600, - Ft/fő, nyugdíjas: 4.800, - Ft/fő
Az árak tájékoztató jellegűek, változhatnak!
Menü:
- 1 kupica pálinka
- Csemői libaleves házi lúdgégével
- Spékelt libacomb pezsgős lilakáposztával, hagymás törtburgonyával
- Kézzel húzott házi túrós és almás rétes
Részvételi díj: 27.990,- Ft/fő
(Az ár tartalmazza: az utazást, az idegenvezetést és a Márton napi lakomát)
Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő
BBP + stornó biztosítás: 570,- Ft/fő
A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!
Jegyfoglalás
🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az elfogadom gombra kattintva elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.