Utazás kép fő

GERECSE CSODÁI

Bajna-Péliföldszentkereszt-Dorog–Lábatlan-Tardos

Időpont: 2023. május 17.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 8.15 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett

Indulás: 8.30 órakor


A Gerecse a maga 800-850 négyzetkilométeres kiterjedésével felszínformáló tényező. A hegység arculatát „építőanyaga”, a dolomit és a Dachstein mészkő határozza meg. Legmagasabb pontja a 634 méterre nyúló Nagy-Gerecse. A Gerecse hegység nemcsak domborzati és éghajlati adottságaival, de anyagával is alapvetően meghatározta az itt élők életét. A Gerecsei Tájvédelmi Körzet különleges növénytársulásoknak, ritka és érdekes madárvilágnak ad otthont. A környező barlangokban és völgyekben már ősidők óta meghúzódott az ember. Egykori telephelyein mára hangulatos kis városok alakultak ki, melyek látnivalóikkal, természeti szépségükkel vonzzák az idelátogatókat. A nap folyamán ezeket a kis településeket keressük fel.

 Program

Bajna legismertebb épülete az 1741-ben épült Sándor-Metternich kastély, mely egykor Sándor Móric, a legendás „ördöglovas” lakhelye volt. A most felújított pompás épület termeit végigjárva az itt élt családtagok izgalmas, kalandos élete is megelevenedik. A két legcsodálatosabb helyiség az emelete két díszterme: a különleges falfestéseiről és díszes stukkóiról híres etruszk-terem, valamint a pompás mennyezeti freskójáról nevezetes Raffaello terem. A Bajóthoz tartozó Péliföldszentkereszt egy apró hely, ahol a Szaléziak végzik áldásos tevékenységüket. Barokk kegytemplomában Jézus Krisztus keresztjéből származó ereklyét őriznek. A kegytemplom mellett egy kálváriát is felkereshetünk. Itt található a Gerecse Natúrpark Látogatóközpont, ahol a természet értékeit is megismerhetjük.  Innen Dorogra látogatunk, ahol a Reimann Miniverzum nyújt kellemes kikapcsolódást. Az egyedülálló látogatóközpontban különleges makett világ, interaktív elemek, vetítések és egyedi építészeti megoldások állnak a látogatók segítségére abban, hogy megismerjék a Dorogi-medence 222 éves bányászatának történetét

Lábatlanban a Gerenday Közösségi Ház emlékszobájának és kiállításának megtekintésével kezdjük a látogatást, majd a jórészt örökzöldekből álló kis Gerendai-arborétumban sétálunk. Végül megállunk a Gerecse Natúrpark egyik legnépszerűbb kirándulóhelyénél, a 1,5 km hosszú Malom-völgyi tanösvénynél. A tanösvény bejárása során az egyes állomásokról gyönyörű panoráma tárul elénk, ahonnan beláthatjuk a Gerecse vonulatait, Egy rövid szakaszon emelkedőre kell számítani, az ösvény végéhez közeledve pedig egy elég meredek lejtőn kell leereszkedni. Visszaérkezés Budapestre 19 óra körül. Belépők: kb. 6.000,- Ft/fő

Részvételi díj: 13.990,- Ft/fő 

Akciós ár: 9.290,- Ft/fő

Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő

A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!

undefined ikon
GERECSE CSODÁI 1GERECSE CSODÁI 2GERECSE CSODÁI 3GERECSE CSODÁI 4
Megosztás
Tweet

Jegyfoglalás

Sajnos az utazásra már nem lehet jegyet foglalni!

🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. A weblap további böngészésével elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.