Utazás kép fő

ZEMPLÉN CSODÁI

FELVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁSSAL

4 NAP-3 ÉJ

Időpont: 2023. április 27-30.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 6.45 órától a  Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)

Indulás: 7.00 órakor

Ellátás: félpanzió

Elhelyezés: 2 ágyas szobákban

Program

1 nap: Első állomásunk Szerencs, a Zemplén kapuja. Ezúttal a volt Szerencsi Cukorgyár területén található Turisztikai Központba látogatunk el, Több érdekes kiállítás megtekintésére is lehetőség nyílik, pl. régi játékok, retro tárgyak, vagy csokoládé szobrok. Itt mutatják be a település hírnevét adó szerencsi csokoládégyártás történetét, meglévő tárgyi emlékeit is. Ezután Regéc várának meghódítása következik. A várhoz egy emelkedő leküzdésével juthatunk fel, 20-25 perc alatt. Az Alaghy és a Rákóczi családok regéci birtoklása jelentette az erősség fénykorát. A 16. század közepétől a 17. század végéig erődített főúri rezidenciaként működő regéci vár újjáépült keleti palotaszárnya interaktív kiállítással várja a látogatókat. A hiteles források, egykori várleltárak alapján rekonstruált termeken végighaladva betekintést nyerünk e főnemesi családok és a vár népének 16–17. századi otthonába, életének, mindennapjainak helyszínébe. A Zempléni- hegység-területén, így a Komlóskán található házakat a néprajztudomány az északi magyar háztípusba sorolja. A múzeumként működő Ruszin Tájház Komlóska népi építészetét és hagyományos lakáskultúráját mutatja be. Végül Hercegkút egyedi látványosságot nyújtó, ikonikus pincesorán teszünk látogatást, ahol 4 szinten helyezkedik el a közel nyolcvan darab, egységes kinézetű pince. A Gombos hegyen egy kilátóként is működő Kálváriához is fel lehet sétálni. A napot Sárospatak várának megismerésével fejezzük be. A Rákóczi várba megtekintjük a Rákóczi-kiállítást, a Vörös tornyot, Rákóczi korabeli bútorokat, gyönyörű reneszánsz ajtó és ablakkereteket csodálhatunk meg. Megnézzük a lovagtermet és a fantasztikus kilátásban is gyönyörködhetünk. Ezután elfoglaljuk szállásunkat.

2 nap: Ezen a napon először átruccanunk a szomszédba, szlovákiai látnivalókat Keresünk fel. Először Borsiba látogatunk, teljes szépségében látjuk a megújult kastélyt, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyét. A XVI. század közepén épült reneszánsz várkastélyban egy kiállítást tekinthetünk meg. Tőketerebesen az Andrássy kastélyban az Alsó-Zempléni Múzeum található, rengeteg látnivalóval. A kastély parkjában áll Andrássy Gyula mauzóleuma, amit azon a helyen állítottak fel, ahol legszívesebben gondolkodott, elmélkedett, beszédeket fogalmazott. A barokk-klasszicista kastély, a Sztáray nemesi család egykori lakóhelye Nagymihály legértékesebb történelmi emlékeinek egyike. Ma itt található a Zempléni múzeum. Sátoraljaújhelyen működik hazánk leghosszabb ülőszékes libegője, mely 1332 méteres. A felső állomásról egy többszintes kilátó közelíthető meg, ahol elénk tárul Sátoraljaújhely és a környező vidék. Itt még nem ér véget a kalandok sora, vár a Magas-hegyet a Szár-heggyel összekötő, zárt kabinos kötélpálya, azaz a “Dongó”, mely az országban egy páratlan létesítmény. Végül a Szár-hegyen elhelyezkedő történelmi emlékhely, a trianoni tragédiát felidéző Magyar Kálvária, a Szent István Kápolna és a 100. országzászló megtekintésére nyílik lehetőség.

3 nap: A mai napot Hollóházán kezdjük. A világhírű porcelán múzeumát nézzük meg, ahol kronologikusan felépítve mutatják be a hollóházi porcelángyártás történetét a kezdetektől napjainkig, felvonultatva a gyár legszebb munkáit. Különleges élmény az egyedi formavilágú  katolikus templom megtekintése is. Ma ismét egy teljesen megújult zempléni várral folytatjuk programunkat. A Füzéri vár megmutatja hogyan éltek a középkorban, kik voltak a vár birtokosai, illetve miért tartják számon országunk egyik legszebb fekvésű váraként. A várhoz itt is egy 20 perces, emelkedő úton, a felső szakaszon, lépcsőkön tudunk feljutni, majd a váron belül is további emelkedők, lépcsők segítségével haladhatunk a felső várig. Utunkat Pálházán folytatjuk. Itt az erdei kisvonatra szállunk, amellyel Kőkapuig utazunk. Kisvonatozás után Füzérradvány következik, ahol szintén a Károlyiakhoz kötődő, Ybl Miklós által – romantikus-eklektikus stílusban – átépített kastély megtekintésére lesz lehetőség. Egy vezetés keretében a főúri világ hangulatát élhetjük át, megcsodálhatjuk az egykori könyvtárszobát, a grófi szalont, a hálószobát, az ebédlőt és a márványmedencés fürdőszobát. A kastélyt egy mesés angolpark veszi körül. Programjaink után, visszabuszozunk szállásunkra, Sárospatakra.

4 nap:Tengerszem hivatalosan is Magyarország legszebb természeti csodája. A tengerszemet emberkéz formálta a középkor óta, de mára a hajdani malomkőbánya és a természet lenyűgözően harmonikus egységet alkot. (Kb. egy km séta emelkedővel) Ezután Széphalomra látogatunk. A Kazinczy emlékparkot és a Magyar Nyelv Múzeumát nézzük meg. Egyetlen anyanyelvi múzeumunkban sok más mellett bemutatják Kazinczy életútját, Petőfi utazásait. Kazinczy Ferenc egykori gyümölcsöskertje helyén pedig egy irodalmi herbáriumot találunk. Kazinczy nyughelye már a reformkorban zarándokhely lett. Innen indulunk Budapestre. Várható visszaérkezés, 21 óra körül. Belépők: 18.000,- Ft/fő + 20,- €/Fő


Részvételi díj: 104.990,- Ft/fő 

Akciós ár: 86.990,- Ft/fő

Fix ülőhely: 3.000,- Ft/fő

Egyágyas felár: 36.000,- Ft/fő

A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!

undefined ikon
ZEMPLÉN CSODÁI - 
FELVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁSSAL
4 NAP-3 ÉJ 1ZEMPLÉN CSODÁI - 
FELVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁSSAL
4 NAP-3 ÉJ 2ZEMPLÉN CSODÁI - 
FELVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁSSAL
4 NAP-3 ÉJ 3ZEMPLÉN CSODÁI - 
FELVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁSSAL
4 NAP-3 ÉJ 4ZEMPLÉN CSODÁI - 
FELVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁSSAL
4 NAP-3 ÉJ 5ZEMPLÉN CSODÁI - 
FELVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁSSAL
4 NAP-3 ÉJ 6ZEMPLÉN CSODÁI - 
FELVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁSSAL
4 NAP-3 ÉJ 7ZEMPLÉN CSODÁI - 
FELVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁSSAL
4 NAP-3 ÉJ 8ZEMPLÉN CSODÁI - 
FELVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁSSAL
4 NAP-3 ÉJ 9
AkcióföldönVároslátogatásKörutazásJelentkezés lezárult
Megosztás
Tweet

Jegyfoglalás

Sajnos az utazásra már nem lehet jegyet foglalni!

🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. A weblap további böngészésével elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.