Időpont: 2025. október 18.
Utazás: autóbusszal
Találkozás: 6.45 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)
Indulás: 7.00 órakor
Kirándulásunk első programjaként Répáshutára látogatunk, aho a Bükki Csillagdát keressük fel. Két órás program keretében többféle élményben lesz részünk. Megnézzük a kiállításokat, a kupolát a távcső parkkal és egy planetáriumi filmet. Helyet kapott itt egy hazánkban páratlan meteoritgyűjtemény is.
Következő programként Sirokra látogatunk, ahol Magyarország legvadregényesebb sziklavárát tekintjük meg, amelyet nemcsak a sziklatömb tetejére építettek, hanem belsejébe is. Az egykori istálló rekonstruált épületben helytörténeti kiállítás nyílt galériás kiállítótérrel. A fölszinten három enteriőr mutatja be a török kor mindennapjait. A vár alatti parkolóból egy kisebb kaptató leküzdése után jutunk a várfalakhoz. Az épületet megéri körüljárni, hiszen érdekes sziklaalakzatok, kagylósodások kápráztatják el az idelátogatókat. Egy nem kevésbé izgalmas vár meglátogatása következik Kisnánán. A későközépkori magyar nemesi rezidenciák egyik legszebb emléke ez a vár, melyet szokatlan módon nem hegytetőre, hanem a település belsejébe építettek. A vár legjellegzetesebb része a gótikus, fent nyolcszögletűvé váló templomtorony. A szokásos vártörténeti kiállításokon, kőtáron kívül egy érdekes opálgyűjteményt is láthatunk, Magyarország legnagyobb, négymázsás opálját őrzik a várban. Visszaérkezés Budapestre várhatóan 19-20 óra körül.
Belépők: kb. 7500,-Ft/fő
Részvételi díj: 17.990,- Ft/fő
BBP + stornó biztosítás: 570,- Ft/fő
Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő
A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!
Jegyfoglalás
🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az elfogadom gombra kattintva elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.