Utazás kép fő

DÉLVIDÉKI BARANGOLÁSOK

SZABADKA – SZABADKAI PIAC - PALICS

Időpont: 2024. október 05.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 5.45 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)

Indulás: 6.00 órakor

A magyaros szecessziós építészet fellegvára. A Szerbia Vajdaság tartományának északi részén, a magyar határtól 10 km-re, Szegedtől 50 km távolságra fekvő település jellegzetes magyar alföldi városképe, elsősorban a szerbek kirobbanó lendülete miatt egyfajta balkános, mediterrán nyüzsgéssel párosul. A jó hangulatú belvárosban egymást érik a szecessziós épületcsodák, közülük kiemelkedik a Városháza és a Zsinagóga, európai viszonylatban is kiemelkedő műemléke. A bácskai nagyváros fáktól zöldellő utcái, terei, érdekes látnivalói, változatos gasztronómiája, autentikus cukrászdái, kávézói, izgalmas kocsmái a Délvidék elsőrangú úti céljává teszik.

Program

Mai úti célunk a szecesszió gyöngyszeme, Szabadka. Megérkezés után először a piacra látogatunk, hogy ki-ki kedvére nézegethessen, vásárolhasson. Saját bevallásuk szerint itt a „gombtól az elefántig” minden kapható. A piacon (bár nem mindenütt), akár forinttal is fizethetünk, a városban azonban nem! Mindenképpen érdemes RSD-t (szerb dinárt) váltani!!! Egy rövid tartózkodás után kb. 2 óra) a város nevezetességei kerülnek sorra. Egy városnézés során megtekintjük a Városházát, a Zsinagógát, a Reichl Palotát, a Korzó környékén lévő épületeket. Nem maradhat ki a Ferences rend temploma (Barátok temploma), a rendház épülete, mely a vár maradványaiból épült, a Szent Teréz Székesegyház stb.

Búcsúképpen még mindenképpen meglátogatjuk Palicsot, mely szintén szecessziós épületeiről nevezetes fürdőhely Szabadka közelében. Egy kellemes séta után indulunk hazafelé.

Hazaérkezés a késő esti órákban. Belépő + helyi vezetés: kb. 3.500.- Ft/fő

Utazáshoz szükséges: érvényes útlevél vagy plasztik kártyás személyi igazolvány

Részvételi díj: 19.990,- Ft/fő 

Akciós ár: 13.990,- Ft/fő

Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő

Biztosítás + Stornó biztosítás: 990,- Ft/fő

A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!

undefined ikon
SZABADKA – SZABADKAI PIAC - PALICS 1SZABADKA – SZABADKAI PIAC - PALICS 2SZABADKA – SZABADKAI PIAC - PALICS 3
Megosztás
Bejegyzés

Jegyfoglalás

🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az elfogadom gombra kattintva elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.