Hajdúsági meglepetések

Időpont: 2021. szeptember 4.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 6.00 órától a Blaha Lujza téren

Indulás: 6.30 órakor

A Hajdúság az Alföld északi-északkeleti részén elhelyezkedő, néprajzilag és földrajzilag környezetétől jól elhatárolható terület. Egykor önálló közigazgatási egységet alkotott Hajdú kerület néven Hajdúböszörmény központtal, de ma már csak szokás alapján tartják számon. Egykori területe ma jórészt Hajdú-Bihar megyében található, annak is a közepén, észak-déli irányban, részben Debrecent is körülölelve. Természetföldrajzi beosztása szerint két részből áll: A Hajdúhátból, illetve a Dél- Hajdúságból.

Program

Első állomásunk Nagykereki, ahol a Bocskai várkastély épületével ismerkedünk meg, mely a XVI. században került Bocskai István tulajdonába. Az épületben ma egy kis emlékkiállítás látható, mely elsősorban Bocskai és a hajdúk kapcsolatát, szerepét mutatja be. Innen Bakonszegre utazunk, ahol Bessenyei György egykori lakóházát keressük fel, ahol a „Bihari remete” életét és munkásságát bemutató kiállítást tekinthetünk meg. Családi perpatvarok elől menekült ide, ahol megyei táblabíró lett. Csendes napjait mezei gazdálkodással, vadászattal, írás-olvasással töltve, csak kevés emberrel érintkezett, itt is halt meg. Következő állomásunk Létavértes, ahol sok látnivaló várja az ide látogatókat. Itt élt az Irinyi család, Irinyi János a gyufa feltalálója és testvére Irinyi József az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc márciusi ifjainak jeles alakja. Nekik állít emléket az Irinyi emlékszoba. Mellette egy kis arborétum csalogat sétára egy szépen kialakított sétány segítségével. De itt van az ország egyetlen fennmaradt vízi vágóhídja, mely ma már ipari műemlék. Rendkívül gazdag anyaggal rendelkezik a Rozsnyai István gyűjtemény. Elsősorban néprajzi tárgyak, fazekas remekművektől a festett bútorokig rengeteg a látnivaló. Lehetőség lesz szekéren kilátogatni a Létavértesi szőlőskertekhez, megtekinteni a Szőlőskerti Tájházat, aminek pincéjében egy pohár bort is el tudunk fogyasztani. Álmosdon már Kölcsey Ferenc életével és munkásságával ismerkedünk egykori lakóházában, mely szinte eredeti valóságában maradt fenn. Végül Hajdúdorog látnivalói közül mindenekelőtt a Görög katolikus Székesegyházat keressük fel, mely a magyar görög katolikus egyház főtemploma. Megcsodálhatjuk az ország legnagyobb görög katolikus ikonosztázát, mely ötszintes, és 54 ikon található rajta. Búcsúzásképpen egy sétát teszünk a közeli Bocskai szoborhoz, és a Hajdúk kútjához.

Hazaérkezés 21 óra körül. Belépők: kb. 4.000,- Ft/fő.

Részvételi díj: 12.990,- Ft/fő 

Akciós ár: 9.990,- Ft/fő

Fix ülőhely: 1.000,- Ft/fő

A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!

Utazás kép 1Utazás kép 2

Jegyfoglalás

Még 19 hely foglalható!

Felár megfizetés vállalása mellett lehetőség nyílik, hogy a kiválaszthassa melyik ülőhelyen szeretnének utazni
(Az együtt utazókat és egy felszállási helyen felszállókat természetesen egymás melletti vagy mögötti ülőhelyekre ültetjük.)

A visszaigazolásokat 24 órán belül a megadott emailcímre küldjük el (hétvégén a következő munkanap).

Utazás ára
(felárak nélkül):

9 990 Ft

🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. A weblap további böngészésével elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.