Utazás kép fő

Mesebeli advent

Hallstattban és Salzburgban

Időpont: 2024. november 23-24.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 0.45 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)

Indulás: 1.00 órakor

Program

Elutazás hajnali 1:00 órakor a Népligetből. Érkezés 8-9 óra között Hallstattba, az UNESCO Világörökség listáján is szerepelő kisvárosba. A városka a Dachstein lábánál elterülő tó partján épült meg, jellegzetessége, ahogyan a kis házai a hegy oldalában fecskefészek-szerűen emelkednek egymás fölött. Hallstattot a Salzkammerguti tóvidék legfestőibb városkájaként tartják számon. Egy közös séta keretében megismerkedünk legfőbb látnivalóival. (Főtere talán Ausztria legszebb főtere. Olyan, mint egy mesebeli tér, mesebeli kis házikókkal és a Szentháromság szoborral a közepén. Hallstatt legfőbb nevezetessége a Mária mennybemenetele templom. A hegyoldalban található, késői gótikus stílusban épült. A templom mellett található a Csontház. Több mint 1200 koponyával. Az utolsó koponyát 1995-ben helyezték el.) A közös séta után szabadidő, melynek keretében hajókázásra is nyílik lehetőség (ha az időjárás engedi), vagy a város fölött emelkedő kilátóponthoz is el lehet jutni egy felvonó igénybevételével.

Látogatásunk után indulás Salzburgba. Ismerkedés Salzburg városával: felkeressük a Mirabell parkot, ahonnan a legszebb fotókat lehet készíteni a várról, a Getreidegassén elsétálunk Mozart szülőházához, valamint ellátogatunk a salzburgi dómba is. Akinek kedve van, Hohensalzburg várát is meghódíthatja. Ezután szabadidő áll rendelkezésre, melynek keretében a város további titkait lehet felfedezni és az ünnepi kivilágításban gyönyörködni, valamint az adventi vásár forgatagában egy pohár forralt bort megkóstolni. Visszaindul   ás Budapestre 21 órakor, várható visszaérkezés a hajnali 5 óra körül. Fakultatív kirándulások ára: Felvonó ára: Oda-vissza útra: Felnőtt jegy:20 EUR, Egy útra: Felnőtt jegy: 11 EUR, Csontház: 3 €, Hajókázás: 20-25 €. Az árak változhatnak, tájékoztató jellegűek!

Részvételi díj: 37.990,- Ft/fő 

Akciós ár: 29.990,- Ft/fő

+ városbelépő: 15,- €/fő (autóbuszon fizetendő)

BBP + Stornó biztosítás: 1.980,- Ft/fő/2 nap

Fix ülőhely: 2.500,- Ft/fő

A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!

undefined ikon
Mesebeli advent
Hallstattban és Salzburgban 1Mesebeli advent
Hallstattban és Salzburgban 2Mesebeli advent
Hallstattban és Salzburgban 3Mesebeli advent
Hallstattban és Salzburgban 4
Megosztás
Bejegyzés

Jegyfoglalás

🍪 Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az elfogadom gombra kattintva elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót.